Csodálatos kenyérszaporítás Margatban
Major Balázs a Szíriai- Magyar Régészeti Misszióról, a narancstermesztő Matula bácsiról és a sárga-fekete mérőszalagról.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem zászlaja alatt tárja fel a világ legnagyobb keresztes várát Szíriában karunk tanára, Major Balázs. Tizennégy évvel ezelőtt ösztöndíjas egyetemistaként indult először a tengerparti vidék középkori keresztes és muszlim emlékeinek felkutatására. Akkor csak hátizsákja volt vele. Benne mérőszalagja és a szírek iránti szeretete. Ma a margati ásatáson egy nemzetközileg elismert csapat áll a háta mögött. Benne csodálatos harmóniában együtt dolgozó szírek és magyarok, síita muszlimok és keresztények. Akad közöttük lelkes nyugdíjas, tehetséges diák, megszállott tudós. Ki-ki önköltségen ajánlja fel a maga összes tehetségét; fizetést senki nem kap. Mégis egyre gazdagabb a misszió. Önmozgón szövődő kapcsolathálójához mind többen csatlakoznak.
-A szíriai Tartúsz megye múzeumának igazgatója, Dr. Rámiz Housh azt tartja önről, hogy a teste magyar, de a lelke szíriai. Igaz ez?
Itt találták föl a mezőgazdaságot, az első ábécét és az üvegfúvást. Az ország nyolc pápát adott a kereszténységnek. A mai Szíriában született a Római Birodalom első keresztény császára, Philippus Arabus; a mérnök, aki a Pantheont tervezte és a férfias erényekkel és hihetetlen szépséggel bíró, hat nyelven beszélő, Róma trónjára törő Zenobia. Ez az ország volt a késő antikvitás kori Róma húzóprovinciája. A Kr.u. II. században a szíriai Palmyra tartotta kézben a Római Birodalom teljes távolsági kereskedelmét; még a Tiberisz is szírül susogott.
-Igen, sok szempontból. 1986-tól 1989-ig Líbiában éltem a szüleimmel, akik orvosok, és ott vállaltak munkát. Lenyűgözött a fantasztikus tárgyi emlékanyaggal telített, hihetetlenül kedves emberekkel benépesített táj varázslatos, turistáktól érintetlen atmoszférája. 1989-ben haza kellett térnem a középiskolára, de folyton az arab világba vágytam. Visszajutásomat pedig az ELTE arab szakán keresztül láttam lehetségesnek. Szíria azért vált szűkebb célponttá, mert amióta az eszemet tudom, a keresztes kori kultúra érdekelt, s ez a legjobban ott kutatható. Mégsem a rendkívüli műemlék-gazdagság az, ami miatt annyira szeretek kint lenni. Ami számomra a legfontosabb, abban semmi nem tudja fölvenni a versenyt Szíriával. Ezek maguk a szírek. Van egy arab mondás: „Először a szomszédot nézd meg, és utána a házat”. Az a legfontosabb, hogy egy országot milyen emberek laknak.
-Milyen emberek élnek Szíriában?
-Rendkívül elfogadóak és nyitottak annak köszönhetően, hogy Szíria mindig is egyfajta kulturális átjáróház volt. Nincsenek természetes határai, be van ékelve két nagy kulturális régió, Mezopotámia és Egyiptom közé. Emellett a Földközi-tengerre is nyitott területként természetes kapcsolata van az ottani kultúrákkal. Minden idegen civilizációs hatást magába szippant úgy, hogy közben a sajátját is megőrizve valami sajátosat, extrémet gyúr belőlük. A palmyrai művészetben például meg lehet találni a római oszloprendektől kezdve a szászándia díszítőmotívumokat is, de ezeket a vonásokat egy tökéletesen új egységgé teremtik. A gazdag kulturális múltnak köszönhetően szinte a génjeikbe plántálódott valami rendkívüli intelligencia. Akárcsak a vendégszeretet, ami sokszor még a létfenntartási ösztönt is felülírja; az önzetlen segíteni akarás akár a saját szenvedésük árán is.
-Biztosan tudna konkrét történetet mesélni erről az önfeláldozásról.
-Rengeteget. 2005-ben például az Orontész mély szurdokának keresztes kori barlangvárait kutattuk háromfős csapatunkkal. Mielőtt leereszkedtünk a völgybe, egy kis falun mentünk keresztül, ahol korábban európai ember nemigen járt. Képzelheti, mekkora feltűnést keltettünk mérőeszközökkel, hátizsákokkal felszerelve. Terepjárás közben eleredt az eső, s a nap folyamán kezdett monszunszerűvé válni. Vaksötétben indultunk vissza. A folyóvölgy sziklafalain kvázi folyók, vízesések hullottak le ökölnyi szikladarabokat potyogtatva. Az ösvény helyén, amelyen reggel leereszkedtünk, egy hatalmas folyó hömpölygött. Az egész szurdok vízzel telt meg.
Egyszer csak felbukkant a vízesés túloldalán egy pásztorfiúcska gumicsizmában, bőrig ázva. Hamarosan már a mi oldalunkon lépett ki a sötétből. Kiderült: a falusiak tudván, hogy az ő vidékük vízgyűjtő terület, sejtették, hogy gondunk lesz a visszatéréssel. Férfiak-gyerekek óránként váltva egymást, teljesen csontig ázva vártak ránk a vízesésnél. Ha látta volna annak a kissrácnak az arcát, hogy ragyogott a boldogságtól, hogy épp az ő turnusában bukkantunk elő! A faluban már vetett ággyal, száraz ruhával, terülj-terülj asztalkámmal vártak minket. Pedig extrém szerény körülmények közt éltek: vasajtók, betonozott padlójú szobácskák, ahol egy szőnyeg sem volt.
-A vendégszeretethez azért szerethető vendég is kell. A szírek puszta önzetlenségből nem fednék fel akárkinek a fügefájuk gyökerei alatt megbúvó műemlék titkát. Hiszen akkor komoly építkezési korlátozásokra számíthatnának a kormánytól. Önnek mégis megmutatják a bajt hozó kincseket.
-A szíreknek az emberség számít. Az, hogy látják-e a szememben a tiszteletet, a szeretetet, az őszinte érdeklődést. Ösztöndíjasként és később is rengeteget utaztam. Egy szál hátizsákkal jártam be az ország jó részét. Kevés volt a pénzem, szinte csak stoppal utaztam, a falvakat járva háztetőkön aludtam. Mindig közel tudtam kerülni az egyszerű emberekhez, főleg a kisgyerekekhez, akik állandóan a vidéken bóklászva a legtöbbet tudják a régi romokról. Megjelent a nagy fehér ember hátizsákkal, aki elkápráztatta őket a fekete-sárga mérőszalagjával, meg a lovagokról szóló meséivel. Ők cserébe fogták a mérőszalag másik végét a maradványok felmérésekor. Összebarátkoztam az öregekkel is. Volt egy Matula bácsink, aki egy narancsültetvényen gazdálkodott az Orontész partján. Beköltözött egy antik barlangba, amelyben egykor szerzetesek laktak. Tényleg úgy élt ott benn, amíg tartott a beérés, meg a szüret, mint a filmbeli Matula vagy egy későantik szerzetes. Be volt állítva egy olajkályha, deszkákra aggatva száradtak fölötte a ruhák. Amikor az ottani barlangrendszert kutattuk, minden egyes reggel be kellett térni hozzá egy fél órára beszélgetni. Addig nem is mehettünk tovább, amíg meg nem tömtük a bendőnket meg a hátizsákunkat naranccsal. A helyiek megbíztak bennem; nekik köszönhetően mindig rengeteg élménnyel, diafilmmel jöttem haza.
-Mindenki azt latolgatja, hogy a régóta hatalmas beruházási tervekkel lobbizó németek, angolok, franciák, spanyolok helyett miért éppen a magyarok élén álló Major Balázs lett a margati várfoglaló. Említik a szírek Kelet-Európa iránti szimpátiáját a nyugat ellenében és azt, hogy részben magyar pénzből épült egykor a vár. Mi a valódi ok?
- Ezekben is van igazság, de hogy a magyarok kapták meg az ásatás koncesszióját, abban az eddig elvégzett munka megbecsülése, a kutatás és a helyiek képzése során kiépített személyes kapcsolatok nyomták a legtöbbet a latba. Adulrazzaq Muadz korábbi kulturális miniszterhelyettestől kaptuk a felkérést, aki valamikor tanított engem a Damaszkuszi Egyetemen, s mindig figyelemmel kísérte munkámat. A szírek a velük személyes kapcsolatot ápolókban gondolkoznak. Mindig csak az egyes emberben bíznak, akire építeni lehet, aki letesz valamit az asztalra. Ragaszkodtak ahhoz, hogy a koncesszió az én nevemre szóljon, mert személyesen bennem bíztak. Mindenesetre az évente megújítandó szerződést nem Major Balázs hátizsákos régésszel kötik, ahhoz intézményi háttér kell. A szírek azt kérték, hogy ez a Pázmány legyen. Szeretnek, jó embernek tartanak, ezért bíznak az anyaintézményemben is. Az egyetem vezetése, elsősorban Fodor György rektor atya pedig bizalmat szavazott, hogy ebbe a komoly nemzetközi kapcsolatrendszerbe bevonjam az egyetemet. Nagyon hálás vagyok ezért, és igyekszünk ehhez a bizalomhoz méltóan egy profi, teljességre törekvő, interdiszciplináris kutatást végezni, hiszen a világ legnagyobb keresztes váráról van szó, ahol mi vagyunk az elsők, akik a látható rétegek alá pillanthatunk.
-Gondolom, azonnal elfogadta a szír kormány felkérését.
A „Sham” arabul a történelmi Szíriát jelenti, angol betűszóként olvasva a Syro–Hungarian Archaeological Mission, vagyis a Szíriai–Magyar Régészeti Misszió rövidítése. Major Balázs alapította néhány kutató barátjával, a Szíriai Régészeti Főigazgatóság engedélyével 2000-ben. Azóta dolgoznak a tengerparti régió gazdag műemlékkincsének felkutatásán, bemutatásán. Előfordult olyan év, amikor négy keresztes lakótornyot is találtak. 2006-ban nyerték el Margat vára feltárásának jogát. A várban 2007-ben megtalálták a világ legnagyobb keresztes freskóját.
-Be kell vallanom, először postafordultával nemet mondtam. Túl nagynak éreztem a felelősséget erre a hatalmas munkára, különösen, hogy a financiális háttér abszolút hiányzott egy ekkora vállalkozáshoz.
-Ám nemcsak felelősséget, egyszersmind ajándékot is kapott.
-Épp ez az ellentét okozta a dilemmát: elfogadni is, de elutasítani is hatalmas felelősség. Egyrészt, Magyarország túl kicsi ahhoz, hogy a kutatói eldugott helyeken dolgozzanak. Mi csak olyasmibe vághatunk bele, ahonnan messzire látszik a zászlónk. Ahogy ezt II. András tette, amikor évente a 23 kg-ot is meghaladó ezüstöt küldött a vár építésekor a johannitáknak. Másrészt, ilyen lehetőség csak egyszer van a világtörténelemben. Harmadrészt megcsillant egy hatalmas lehetőség: micsoda iskolát lehet ennek a várnak köszönhetően fölépíteni szír-magyar diákoknak! Végül négy nap után felhívtam a miniszterhelyettest és elfogadtam a felkérést. Így most szírek, magyarok, muszlimok meg keresztények együtt ásnak, restaurálnak, kúsznak-másznak a ciszternákban hajnaltól késő estig. És nagyon élvezik.
-Ez a harmónia ellentmond annak, ahogy a nemzetközi sajtó folyton az ősi sérelmekre alapozott, politikailag újrafestett ellenségképet élesítgeti. Hogyan látja ön ezt a kérdést?
-Minden más híresztelés ellenére ennek az ellenségképnek az egyik fő történeti hivatkozási alapja, a keresztes háborúk időszaka egy meglehetősen békés és mindenképpen rendkívül prosperáló periódus volt az arab világban. Ezt csak néha zavarta fel egy-egy hadjárat, de ennél sokkal hosszabbak voltak a békés időszakok nagyon aktív kereskedelmi tevékenységgel.
Mindig a 12-13. század érdekelt a legjobban. Az első reneszánsznak tartott 12. század, amikor megalakultak az első egyetemek, felépültek a nagy katedrálisok. Da Vinciék, a szobatudósok reneszánszával szemben ez még egy inkvizíciómentes, nyitott, széles néprétegekhez szóló, tisztább korszak volt lovagokkal és igazi ideálokkal. S ez a csúcsán lévő, erőtől duzzadó civilizáció a keresztes hadjáratok során találkozott az utóvirágzását élő iszlám kultúrával. Azon a földön, amelyen az első civilizációk születtek és amely a mi keresztény gyökereinket is őrzi. Mindig azt akartam kutatni, hogyan éltek egymás mellett a tengerparti régióban letelepült európaiak, és az ezen a területen még többséget alkotó keleti keresztények, illetve az iszlám síita ágához tartozó felekezetek. Ha a ma politikai konfliktusai rendeződnének, és a média nem riogatna azzal, hogy Szíria egy terrorista ország, akkor pusztán a turizmusból meg tudna élni. És ez a nép megérdemelné ezt. Az európaiak pedig megérdemelnék, hogy turistaként megismerhessék a saját gyökereiket.
-Ön szenvedélyes kutatója szakterületének. Sok mindenről kellett lemondania, amíg a gyermekkori érdeklődést komoly kutatómunkára váltotta?
Ha az ember meg akarja valósítani az álmát, a lemondások elkerülhetetlenek, de a munka egyben kárpótol is sokmindenért. A középiskolai éveket az ELTE arab és történelem szakára való bejutás határozta meg. Nem volt könnyű az egyetem első két éve sem; még vacsorázni is a magam elé tett szószedeteket magolva mentem. Az első év végén felajánlottak egy ösztöndíjat Kuvaitba. Nagyon csábító volt, mert mióta elhagytam, éjjel-nappal vágytam az arab világba. Negyedóra gondolkodási időt kértem, csak azért, hogy ne sértődjenek meg, mert tudtam, hogy nemet mondok majd. Mit csináltam volna Kuvaitban? Engem a keresztes várak érdekeltek és Szíria. Egy hét múlva felhívtak, hogy oda is ki lehet menni. Ez a kísértés már erősebb volt: végre látni a keresztes várakat, amik közül a legfontosabbakat már fejből tudtam rajzolni. Erről az ösztöndíjról azért kellett lemondanom, mert tudtam, csak a másodév intenzív szövegolvasása után lehet jól kihasználni.
-Aztán harmadévben ismét felajánlották a lehetőséget?
-Igen. Akkor már azonnal éltem vele. Az arab világ sűrűjébe kerültem. Az ösztöndíj kevés volt. Egy vályog putriban laktam Damaszkuszban, azért is csillagászati összegeket fizettem. Az élelmiszeren, meg a fűtésszámlán spóroltam, hogy utazhassak. Otthon mindig nyitva hagytam az ajtót, hogy ha már meleg nem volt, legalább friss levegő legyen. Bakancsostul ültem az ágyra, a hálózsákot magamra húzva olvasgattam a gyakran öt fokban egész télen. Kemény kiképzés volt, de kellett. Megtanít koncentrálni. Azután itthon felvettek a régész szakra, s már csak a kutatással foglalkoztam. És még egy dologgal: szakkollégista voltam a Szent Ignácban, életformává vált számomra a szervezés, a közösségépítés. Sok időt vett el, ha nem lett volna, már jóval előrébb járnék a tudományos életben; de életem egy másik fontos része hiányozna.
-A csapatépítés készsége nem kis szerepet játszhatott abban, hogy az ön egyszemélyes küldetéséből megszületett a ma számos tudóst tömörítő Szíriai- Magyar Régészeti Misszió.
-Igen, a Misszió számos kint dolgozó és az itthoni háttérmunkát biztosító tagja szentignácos barát.
A csapatmunka öröme mellett Szíria az a hely, ami mellett könnyű elköteleződni. Egykori kollégiumi szobatársam Nagy Gábor, aki a fő jogászunk és alapítványunk alapítója, például annyira beleszeretett Szíriába, hogy még az esküvőjét is a damaszkuszi Ananiás kápolnában tartottuk. Az egyik tanú én voltam, a másik pedig egy épp kint lévő pázmányos diákom. A szakkollégiumnak köszönhetem az igazán mély barátságaimat, s azt, hogy megtanultam legalább tízévi futamidejű programokban, generációkban gondolkodni. Folyton építeni. Méghozzá csapatban. Az egytagú indiánok kora rég lejárt. Erre tanítom a diákjaimat is.
-A margati sikerek is a magyar tudósok példátlan összefogásról tanúskodnak.
-Így van. A misszió szakmai féltékenység nélkül, összefogással működik. Egymással olykor rivalizáló intézmények is elengedik tudósaikat ebbe a közös projektbe a Pázmány zászlója alá. Mindenki önzetlenül, barátságból és szakmaszeretetből dolgozik velünk, az ELTE geológus docensétől kezdve a Magyar Nemzeti Múzeum kutatóiig. Velünk van az összes nagy magyar múzeum és egyetem. Rengeteget segítenek nekünk laborháttérrel, emberekkel, szakértelemmel, szeretettel. És a külföldi barátok és kollegák: a francia Közel-Keleti Kutatóintézetből, a Kaliforniai Állami Egyetemről és a Cardiffi Egyetemről, ahol a doktorimat csináltam. Most nyitunk a horvát egyetemek felé is egyben bővítve a Pázmánykapcsolatait. A kinti munka igazi multidiszciplináris műhely; a feltárandó területet geofizikusaink földradarral pásztázzák végig, a régészek kiássák és ledokumentálják, a leleteket a tárgyrestaurátorok kezelik. Az épületeket specializált mérnökök mérik fel, művészettörténész-régész kolléga dolgozza fel és készíti a háromdimenziós számítógépes rekonstrukciókat. Külön szakembergárda dolgozik az épületek fizikai rekonstrukcióján és statikai megtámogatásán. Emellett folynak geológiai, dendrokronológiai, archaeológiai és földrengéstani kutatások is. Az egyik leglátványosabb eredményt a freskókutató és restauráló különítmény végzi, akik megtalálták az eddig ismert legnagyobb keresztes freskóciklusát és már a festékanyagok és rétegek laboranalízisével is elkészültek a Képzőművészeti Egyetemen.
Ehhez az interdiszciplináris táborhoz még csatlakoznak megszállott önkéntesek is, köztük van például egy nyugdíjas földrajztanár és egy erdőmérnök is. Önköltségen utaznak ki, hogy velünk áshassanak. Szeretnénk, ha idén már nem kellene munkásokat bérelni. Helyettük inkább szír diákokat fogadnánk, akiket ott helyben képeznénk is. A Pázmány és a Latakiai Egyetem közti megállapodás értelmében mi ott kint oktatjuk őket, cserében pedig ők is fogadnak pázmányos diákokat nyelvtanfolyam, nyári tábor, ösztöndíj idejére. Így lehetne a kenyérszaporítás csodáját tudományos téren megvalósítani. Folyamatos mozgásban kell maradni, az élet rövid. Értelmet kell adni az itt töltött ötven-hatvan évnek. A többi úgyis a túlvilágon következik, ez csak a beugró. De ezt úgy kell végigélni, hogy az jó legyen a világnak is, meg a társainknak is.
Szelják Szilvia
