Egy Szíriába készülő európai nőnek általában a lelkére kötik, igyekezzék idomulni a helyi szigorúbb öltözködési szabályokhoz. Így hát szemlesütve mond le a csipkepántos szaténtoppokról, elszürkíti kissé toalettjét, s szende, erkölcsös leányként érkezik az országba. Mégis sóvár tekintetek loholnak léptei nyomában az utcákon, a szír férfiak átlátnak a ruhán. Érzékeny szenzoraik rögtön kiszúrják, hogy külföldi, ergo lazább erkölcsű gazellalány idomai mozdulnak a könnyű lennadrág alatt. Körbetelefonálják a fél tengerpartot, izgatottan ragadnak fényképezőgépet, kutatnak sietve távcső után, ha úgy dönt, úszik egyet európai stílusú (ó, természetesen egyrészes) fürdőruhájában. Jogos ez, gondolja visszaemlékezve a tegnapi öbölre, ahol csupa burkinis (Bikini muszlim módra: ugyanaz a fejkendő és ruha, amit általában viselnek az asszonyok, épp csak fürdőruhaanyagból varrva.) nő szelte a habokat. Ám eszébe ötlik az esti buli is: a majdcsak karneváli kosztümben táncoló helyi keresztény lányok percre kiszámítottan rengő mozdulataiból csak úgy sütött az elfojtott erotika. Egy arab szakos egyetemista, szintén a Szíriai-Magyar Régészeti Misszió tagja – nevezzük inkognitóját megőrizve Zsófinak – damaszkuszi ösztöndíjasként úgy döntött, kendőt ölt, mint a muszlimák, hogy elvegyüljön egy helyi nyelviskola talpig feketébe öltözött diákjai között. Belesüppedve a sötét szövetbe fel-fellebbentek számára ezt a különös, ellentmondásokkal teli világot fedő fátylak. Vele beszélgettem álruhás élményeiről.