Tűzről pattant formák

Paál Sándor zománcvilága

Amikor üveg és fém közel 900 Celsius fokon összeolvad, akkor születik a tűzzománc. A varázslatos technika eredete homályba vész; bizonyítottan csak a Krisztus előtti XVII. századból származó egyiptomi leletekből lehet kimutatni mai értelemben vett alkalmazását. Hazánkba a Szent Korona miniatűr képei hozták el. Ami pedig az emberléptéket illeti: Paál Sándor évtizedek óta kísérletezik tűz és víz keveredésével, ami minden alkalommal tartogat némi meglepetést.

Tűz, víz, zománcpor és egy csipetnyi titok

„Víz segítségével terül a matéria, ha tetszik, mint őselem jelenik meg az anyagok keveredésében, mozgásában. Aztán van egy pillanat, amikor a tűz hat a maga drámaiságával, nem teljesen kiszámítható módon; ez a zománc varázsa.” – Mondja Paál Sándor miniatűr vörösréz lemez fölé hajolva. Műhelye titkos vegykonyha, benne mozsarak, karcsú ecsetek, no meg vagy félszáz tégelynyi porrá őrölt üveg: kobaltkék, smaragdzöld, borostyánsárga, címervörös. „Eleinte, amikor valaki még csak ismerkedik a zománccal, megpróbálja az anyagot úgy, ahogyan az üvegcsékben van, rávinni a képlemezre, mint egy festményt. És megdöbbentő, hogy amikor kiég, a végeredménynek semmi köze ahhoz a lemezhez, ami korábban a kemencébe került. Nem ott jelennek meg a színek közti határvonalak, ahol a száraz vagy nedves anyag fölvitelekor.”

Egy tündérvilág díszletei

Amikor a kézben már gyakorlottan siklik az ecset, akkor is kiszámíthatatlanul hosszú folyamat, mire egy-egy ötlet finom rajzzá ég az ékszereken, tükrökön, képeken. Megéri türelmesnek lenni. Paál Sándor kemencéjéből egy sajátos, ősi elemekből építkező tündérvilág díszletei kerülnek elő. Életfa alatt egybefonódó pávák, tűzről pattant női idomok: „az ember, amikor rajzol valamit, akkor simogatja is azt. Alakítgatja, vágyakozik, hogy a világot szebbé tegye. És hát a nőkkel igazán szép a világ. A madármotívum sokféle megjelenése pedig nem tudatos a tűzzománcaimon. De nyilvánvaló, hogy az égben lebegés, a magasról látás, a szabadság és a természethez való megadó közelítés jellemzi a madarat.” Az emberek pedig szeretnek ebben a népművészeti, kora középkori ornamentikából táplálkozó világban szárnyalni: folyton a madaras medálokat csipegetik ki. De népszerűek a honfoglalás kori szimbólumok is, amelyeket Sándor honosított meg a tűzzománcban még a kilencvenes évek elején. „A rendszerváltáskor az ember még tele volt sok szép elégedetlenséggel, és ezt a motívumkincset behozni dicséretes tettnek számított a barátaim, családom előtt.”- Emlékszik vissza a mester, amikor a módszerek közötti hosszú kalandozásról mesél, amely a Műszaki Egyetem tűzzománc szakkörétől az egyedi rajzolatokig vezette. A legősibb technika a fémfelületre forrasztott minták képezte rekeszek színes üvegporral való kitöltése. De létezik domborművű, beágyazott vagy festői zománc is. A Paál-féle ékszerek aprólékosságukat a rekeszeknek köszönhetik. A festői zománcozással festett nagyobb képekben pedig az állandó koncentráció és rögtönzés az élvezetes: „Az ember mindig elégedetlen, amíg egy-egy darab készül: sok türelem kell hozzá, na és tűz. Belülről is.